Pedig Ré Pál?

Egyiptom haldoklásának éveiben a különbözõ egyházak, istenek kultuszai már nem örvendtek olyan nagyfokú tiszteletnek és közmegbecsülésnek, mint annak elõtte, a virágzó Két Föld napjaiban. Az idegen uralkodók által megsarcolt nép sok esetben saját éhségének csillapítására vonta el a falatot az oltárról. Megesett, hogy az egyházi személyeknek, papoknak, fõpapoknak polgári foglalkozást kellett vállalniuk, egyházi tisztségükkel járó illetményükbõl nem tudtak megélni és eltartani már csak a születésszabályozás ismeretlenségébõl fakadóan is népes családjaikat...

A Napisten, Rá (máshogyan ejtve Ré) apostolának, Pálnak is ez lett a sorsa. (Pál annyira szerette istenét, hogy nevét Ré Pálra módosíttatta.) Egyházi titulusa ellenére polgári foglalkozásaként hírvivõként, a mai postások elõdjeként állt alkalmazásban.

Egy alkalommal a fáraó egyik fõemberének kellett elvinnie egy üzenetet, aki éppen Théba melletti birtokán tartózkodott. A fõúr vadászott, Pált pedig a szükség egy bokorba vonzotta dolgát végezni. Mivel a fõúr a bokor mozgásából azt hitte, hogy egynémely vadállat tévedt be oda, vadászkutyáit nyomban ráuszította. Sajnos mire a fõúr odaért, addigra Pálból csak néhány ruhacafat és a papírusztekercs maradt meg. A fõúr sietve olvasta az üzenetet, majd mellét verve, ruháit szaggatva keserves sírásba kezdett, hiszen Pál egyúttal a cimborája is volt.
-Azt hittem, valamely vadállat ólálkodik a bozótban. Pedig Ré Pál volt, s kutyáim megették!

Napjainkban, nemrégiben egy sztélén felfedezték Ré Pál történetét és úgy állítottak emléket halálának, hogy egy állateledelt neveztek el róla.