Szerelmes smsek!





Ha az életben boldog akarsz lenni, tanulj meg egy embert hibával szeretni,mert ha olyat keresel kibe hiba nincs, más világon válassz, mert a Földön nincs!

Egyetlen szippantás a haja illatából, egyetlen érintése bőrének többet ér az öröklétnél. Egyetlenegy."

Azon a napon amikor rád találtam, egyedül voltam, senkire sem vágytam. Te értem jöttél, igazán szerettél köszönöm azt, hogy a mindenem te lettél.

Szemedbe nézek és teljesen elveszek,gondolataimban is csak Te létezel, a szád ízéért is meghalok, nem is kell nekem már más dolog csak amit még tőled kaphatok.

Mikor Rád gondolok megremeg a lelkem, ilyenkor úgy érzem bilincsben a testem. Mindig itt vagy velem,mégis oly távol, én tudom egyedül MENNYIRE HIÁNYZOL!

A semmiből kerültél utamba, mint kék égből a nyári zápor, mely lemossa könnyeim és mosolyra derít. Lelkemben emlékek ezrei laknak, álmodnak határt semmi sem szabhat.

Szerelmem örök, véget soha nem érhet, mert én szívemből és őszintén SZERETLEK TÉGED! Ebben az esőben szeretnék elázni nap, mint nap!

Akkor hozod ki a legjobbat másokból, ha magadból is a legjobbat adod.

Mióta láttam a szemed tiszta fényét, azóta nem tudok élni Nélküled, Mióta megbűvölt egy pillanatnyi szépség, azóta szeretlek én...

Ha még érzed a virág illatát, ha még hallod a csalogány dallamát ha sírni tudsz azért kit igazán szeretsz,megtudod, hogy mi az a nagy szerelem!

Szemedet becsukhatod, elég ha szíved hallgatod, megmutatja kit keresel. Bízd rá magad boldog leszel!!!

Ha elmerném mondani amit most gondolok, megtudnád, hogy Rólad álmodok. Ha eltudnám mondani, amit most érzek: megtudnád, hogy mennyire féltelek, és mennyire szeretlek téged!

Néha úgy tűnik egy perc az élet, s ha rád gondolok egy új percet élek! Egy gyöngéd ölelés, mely elfelejtet mindent, csak a pillanatnak élsz, mely megér minden kincset.

Szeretem, mikor megsímogatsz, a haragot és a mosolyokat, szeretek mindent, mindent, ami TE vagy!

Nap szereti úgy az óceánt, mint én mosolygó lépteid! Úgy szeretlek, mint szomjazó a harmat friss cseppjei!

Legboldogabb perce lesz életünknek, mikor csendben Összeér a szánk. Égő tüzét nézném én szemednek és a magány csendje vigyázna ránk!

Tiamo tanto,tanto e perto,mio selavi! Szeresd azokat kik téged szeretnek, szeres engem, hisz én is szeretlek!

Ha éjszakákon gyötör a bánat, fájó könny áztatja hófehér párnádat, bizzál abban, ki téged szeret, meglátod elmegy hozzád, s letörli fájó könnyeidet!

Ha szeretsz csak egyet szeress,kit gondolod hogy tiéd lehet mert szeretni valakit egy perc is elég, de elfeledni egy élet is kevés!

A boldogság egy pillangó;ha kergetjük kisiklik a kezeink közül.. De ha csendben leülünk az is lehet,hogy leszáll ránk!

Keresd az életben mindig a szépet,ragadd meg azt amit mas nem vesz észre,s hidd el , ha sivar is sokszor az élet mindig találni benne kedveset és szépet!!

"Mosolyogj rám, mikor átölellek, súgd a fülembe azt, hogy szeretlek, halovány arcomat simogasd kezeddel, ölelj magadhoz, és soha ne engedj el!"

"Lehetek én bárhol, szívem erosen lángol! Ez a szív Hozzád menne, örökké Veled lenne! Segíts, hogy így legyen, hogy szívem szíved legyen!"

"Enyém vagy s én a Tiéd, ebben bizonyos légy. Itt vagy szívemben bezárva mélyen. Piciny kis kulcsa elveszett: most már örökre benn a helyed."

"Mikor szívünk eloször összedobbant, mikor szemed rám nézve lángra lobbant, mikor az elso csókod az ajkamra égett, Én már akkor úgy éreztem, meghalok Érted."

"A boldogságot nem lehet ajándékba adni, egyetlen titka: adni, mindig csak adni. Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet és sok-sok önzetlen tiszta szeretetet."

"Szeretni és szeretve lenni olyan, mintha kétfelol sütne ránk a nap."

"Nézz rám, emeld rám tekinteted, vállamhoz érve tedd szívemre kezed. Mert az a csöpp szív csak érted kalapál, s ha nem vagy itt, akkor is Rád vár..."

A szerelem gyönyörűséges virág, de meg kell lennie bennünk a kellő bátorságnak, hogy irtózatos szakadék szélén szedjük.

Rád gondolok titokban, szerelem tüze lángol arcomban, szeretnélek látni, gondolatban veled szállni. Karodba belebújni, s a magánytól elbúcsúzni!!!

Szemem az égre szegeztem, a legszebb csillagot kerestem. Találtam is egyet, de az nem az égen, hanem a TE szemedben ragyogott szépen!!!

Változik az élet mint egy gondolat, nincs állandó benne csak egy pillanat. Változzon hát életed, minden perc alatt, légy először boldog, aztán BOLDOGABB!

Aki után szíved vágyik szeresd azt mindhalálig,mert boldog csak azzal lehetsz ,akit tiszta szívből igazán szeretsz!

Csókod festi kékre az eget,szemed színétől zöldülnek a fák.Nélküled üres minden képkeret és világtalan az egész világ!

Nehéz a szívem ,mert nem vagy velem,de erőt ad az,hogy TE vagy nekem. Szeress ,hiszen erre vágyom,nekem nem kell rajtad kívül ezen a világon..

Mikor a csendből születik egy érzés.Mikor a szívedben tombol a féltés, mikor a sötétben is az ő arcát látod,tudhatod az utat a boldogsághoz...

Szertném csodalni szemednek színét,csókommal csókolni ajkadnak ízét. Kezemmel érezni tested melegét,benned megtalálni életem értelmét!

Kinézek az ablakon és látom a holdat,Rád gondolok és érzem a vágyat , forron ölelő karod szinte éget,lelkemben soha nem alszik ki fényed!

"Akit igazán szert,az állandóan remegő aggodalommal van tele"

"Mindenkinek szüksége van valakire akit jobban szerthet önmagánál"

Mint fény az árnyat, záport a virág.Mint patak a medrét,madarat az ág.

Mint fák az eget,mindenkinél jobban szertlek...

Képzel el a legédesebbet!Ezt hatványozd a végtelenséggel!

Majd bővitsd az örökkévalósággal,és akkor már sejtheted mennyire édes vagy!

Te vagy a kezdet, te vagy az vég, nélküled felhős az ég. Csak Veled látom szépnek a napot, csak téged szeretlek, remélem tudod!

Ha a puszi vízcsepp egy egész tengert, ha az ölelés falevél egy erdőt, ha a szeretet örök az örökkévalóságot küldöm Neked.

Leszek holdfény szíved teraszán, éjjelente besütnék álmaid ablakán. Sugarammal simogatnám arcodat, s hoznék szemedre gyönyörű álmokat.

Bársonyos reggel köszöntsön téged, gyönyöru álmod még ne érjen véget. A nap simogasson, mintha ott lennék nálad, mintha én simogatnám a vállad!

Köszönöm a sorsnak hogy összehozott minket mert így megtaláltam azt a csillagot mely nekem ragyog!

Addig vagy Boldog, míg van aki Szeret, a bajban megfogja a kezed. S milyen fontos is Neked, csak akkor tudod meg, ha már nincs Veled!

Csak, mert valaki nem úgy szeret Téged, ahogy Te szeretnéd, az még nem azt jelenti, hogy nem szeret Téged szive minden szeretetével.

A "szeretlek" szót csak annak mondd kit igazán szeretsz, ne tedd boldogtalanná azt, kit boldoggá nem tehetsz.

Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget. Egy órában az örökkévalóságot. S tartsd kezedbe a végtelent.

Vannak olyan zugok az emberek szívében, amelyek még nem élnek. Azért költözik beléjük a szenvedés, hogy életre keljenek.

A szerelemtol szabad leszel. A szabadságtól boldog, és ha boldog vagy Tiéd a világ!

Amikor lehunyod két szép szemed, amikor párnádra hajtod fejed, amikor gondod holnapra hagyod, amikor álmodsz én veled vagyok!

Sosem tudtam eddig,milyen szép az élet,mióta ismerlek,azóta élek! Szívem lágyan összedobban,szeretlek téged napról-napra jobban!

"Annyi ember él a földön. De végül minden egyvalakitol függ. És tudom, hogy ebben a tökéletlen világban van valami szépség amit csakis én láthatok."

Ha szomorú vagy én is az vagyok,ha felcsillan a szemed,sz enyém is ragyog. Szertlek,de nem tudom miért,odadnám az életem,ha adnál egy esélyt..

"Felhők közül mikor áttör a nap, a tudat, hogy vagy megsímogat! S mikor csókom Hozzád ér, a Viág Minden kincsével felér!"

Ha elmerném mondani amit most gondolok,megtudnád, hogy Rólad álmodok. Ha eltudnám mondani, amit most érzek:megtudnád, hogy mennyire féltelek, és mennyire Szeretlek téged!

Ami vágyad van, csak akarni kell.De a szerelemért sokat tenni, tenni kell! Tedd a szívedre mindkét kezed,Érzed azt, hogy van ki igazán szeret!

"Mindennap megszunik valami amiért az ember szomorkodik,de mindennap születik valami,amiért érdemes élni s küzdeni"/Herakleitosz/

Ha porba írunk valamit, elfújja a szél,De ha a szívünkbe véssük örökké él. Én a szívembe véstem egy szót, s egy nevet,a szó: SZERETLEK, a név: a Te neved!

Írnék szavakat,írnék meséket,de a szavak szerelem nélkül mit sem érnek. Leírnám hiányod,de nincs arra szó.Egy ölelés,egy sóhaj annal többet szól.

Szeress szívből tisztán,mint a patak,mely magas hegyek csillagából fakad, s ha szerelmed igaz és tiszta,cserébe mély szerelmet kapsz vissza.

Ha tudnád hányszor gondolok rád, s hányszor töltöm ébren az éjszakát, s hány könny szökik szememre érted, s mindez azért van, mert SZERETLEK TÉGED!

Kopog az eso az ablakon, bár lenne minden cseppje csókod az ajkamon! Dörög s villámlik, háborog az ég, nem tudom meddig bírom nélküled még!

Féltelek! Ha tehetném, vigyáznám minden léptedet! Vigyáznék rád, mint egy angyal. Hisz te vagy az, ki már akkor hiányzik, mikor ébred a hajnal.

Ha este felnézel az égre, gondolj egy lány szereto szívére. S ne gondold, hogy meg fog csalni, hisz képes lenne Érted MEGHALNI!!!!

Ha most megkérdeznéd Tőlem, mint jelentesz nekem. Felemelt fővelt azt felelném: Semmit, semmit, csak az egész ÉLETEM!

A szerelem olyan mint a fa; magától növekszik, mély gyökereket ereszt egész valónkba, és néha tovább zöldül a szív romjain!

Igazán az az ember szeret téged igazán aki a hibáid ellenére is szeret.

Nem az az igazi akivel letudnád élni az életed, hanem az , aki nélkül nem!!!

Ha választhatnék egy olyan pillanatot az életemből ami mindig előttem ragyogna és boldoggá tenne, akkor az, az a pillanat lenne mikor megismertelek téged.

Ne higyj a fiúnak, ha Rád nevet, ne higyj, ha esküvel mondja, hogy szeret, ne higyj még akkor sem, ha könnyeket ejt, mert a fiú nehezen sír, de könnyen felejt!

Amióta megláttalak,nem tudok nyugodni, a Te két szép szemed, nem tudom feledni.Úgy vágyom utánad, elepeszt a bánat,ha egyszer elhagynál, meghalnék utánad!

A nap vigyázzon rád,ha nem vagyok veled!A hold kísérjen utadon,ha nem fogom kezed! A szél örüljön amikor nevetsz,de én legyek az akit igazán szeretsz!!

Annyira szeretem megőrjít teljesen,ugy érzem belehalok ugy imádom! Belőle nem elég én csak azt kívánom egy percre se muljon el!!

Ha az élet rögös útját járod és keresni vágyol egy hű barátot, ne keress olyat ki hízeleg, az fog becsapni tégedet. Keress olyat ki félrevonultan húzza meg magát és meglásd ő lesz számodra a legjobb barát!

Ne higyj annak, ki feléd nevet, két esküvel mondja, hogy szeret. Annak se ki könnyet ejt, mert ki könnyet ejt, könnyen felejt. Ki szemedbe néz némán, az szeret csak igazán!

Szép volt a sorstól hogy utamba ejtett, és minden egyes csókod a számon felejtett. Még akkor tenne igazán szépet, ha egyszer mindörökre nekem adna téged.

Szükségem van a napra, a holdra és rád. A napra nappal, a holdra és a csillagokra éjszaka, rád pedig örökké!

SZERETLEK-ezt a szót csak annak mondd, kit igazán szeretsz, boldogtalanná ne tégy senkit, ha boldoggá nem tehetsz!

Ha egy könnycsepp lennél a szememben soha nem sírnék nehogy elveszítselek.

Ha szeretsz valakit,engedd szabadon. Ha visszajön hozzád,biztosan a tiéd. Ha nem jön vissza,akkor sosem volt a tiéd.

Valaki titkon rólad álmodik valaki rólad szövi legszebb álmait valaki szemében miattad könny ragyog hidd el az a valaki én vagyok!

Hiányzol ha nem vagy velem,Édes csókjaid hiányoznak nekem.Oly jó lenne most veled lenni,S mindig csak téged ölelni!!!!

Szememet az égre vetettem,a legszebb csillagot kerestem.Megtaláltam,de nem ott,hanem a Te szemedben ragyog!

Kell a föld, hogy legyen élet. Kell a nap, hogy legyenek fények. Kell a határ, hogy ne legyen végtelen, és kellesz te, hogy boldog legyen az életem.

Sokszor a lélek ura a létnek, sokszor a szív parancsol az észnek. Sokszor fáj a szív, sokszor a lélek, sokszor mindkettő, ez az élet...

Ha az égen lemegy a nap, te akkor is az eszembe vagy! Te vagy reménységem csillaga és csillag nélkül sötét az éjszaka!

Nem ígérek kincset, csillagot, csak egy hű szívet adhatok! Érzem másé nem lehetsz, én is csak a tied, ha igazán szeretsz!

Ha kinézel az ablakon, s felnézel az égre, ragyog rád sok ezer csillag képe, köztük ott leszek én is, és onnak kívánok jó éjszakát.

Ne titkold el mi szívedben él, Nem kell, hogy szebb s jobb legyél! Nem hatnak rám gyönyörű szavak, csak mutasd meg nekem önmagad.

Úgy vágyom rád, mint hervadó rózsa az éltető esőre, úgy akarlak, mint éhező bárány a friss fűre, s úgy szeretlek mint ahogy emberileg csak lehet!

Csöndes éjszaka, ha elkerül az álom minden érzésemmel TE utánad vágyom! Suttog a némaság ábrándos meséket, mindig azt suttogják LÁTNI SZERETNÉLEK!

"Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, S akit szeretünk, azt nem feledjük el."(Shakespeare)

Szeress,mert rövid az élet!Szeress,mert múlnak az évek!Szeress,mert annyira kívánlak!Szeress,mert mig élek csak TÉGED imádlak!!!

Hogyha szeretsz,add a kezed,és ne kérdezd,hogy ki vezet,és ne kérdezd,hogy hova megyünk,csak azt kívánd:örökre eggyüttlegyünk!

Üres az ágy és nem jön az álom, nem szól a zene hiába várom, üvölt a csend és hallgat az élet, rámtör az érzés:SZERETLEK TÉGED

Lehet,hogy még nem ismersz,és nem is nagyon szeretsz,de egyben biztos lehetsz:rengeteget vesztesz,ha engem eleresztesz!

Nem tudod mit rejt a sorsod, mosolyt hoz-e vagy könnyeket, tanuld meg hát feledni a rosszat s örizd meg a boldog perceket!

Féltelek ezt meg kell értened, mert félteni csak azt lehet akit az ember igazán szeret!

Pár óra és angyal leszek, vigyázok rád és veled leszek. Fogom a kezed és őrzöm az álmod, hisz angyal vagyok és rád vigyázok!

Fáradt vagyok, de nincs ki elringasson, álmos vagyok, de nincs ki megnyugtasson, kell valaki a szívemnek, elmondom csak neked:HIÁNYZOL!

Te vagy a kezdet, te vagy a vég, nélküled felhős az ég. Csak veled látom szépnek a napot, csak téged szeretlek, remélem tudod!

Hajnalodik, ragyog a harmat a fűszálon, bőröd bőrömhöz ér, S ez nem álom. Ölelj még, ne engedj el, szívem együtt dobban szíveddel.

Nem jönnek számból nagy szavak, mert az érzelmem szívből fakad. Kívánok sok boldogságot, melyre rímet nem találok.

Hosszú utat tettem meg idáig, míg végre elértem a boldogságig. Boldogság igen, ez a mindenem, s tudom, ezt neked köszönhetem!

Az élet legyen bármilyen mostoha, szeretni megtanít, de feledni soha.

Nem kell csillag az égről, korty az élet vizéből, nem kell, hogy megvédj mindentől amitől félek, csak szeress erre kérlek.

"Elérhető minden álom, ne add fel semmi áron! Egyszer mind valóra válhat, hogyha akarod, hogy valóra váljon!"

Én azért születtem, hogy szeresselek, te azért születtél, hogy szeressenek.

Annyit ér az életem, amennyi szeretetet adsz nekem!

Oly szomorú mindig egyedül lenni. Valakit mindig hiába keresni. Valakit várni, aki nem jön többé. Valakit szeretni titokban örökké!!!

Nem irom azt hogy szeress, azt se, hogy gondolj rám, mert ha nem vagyok a szívedbe vésve, úgyis hiába mondanám.

Bársonyos reggel köszöntsön téged, gyönyörű álmod még ne érjen véget.A nap simogasson, mintha ott lennék nálad, mintha én simogatnám a vállad!

Én jó vagyok, ha van miért, én hű vagyok, ha van kiért, én szeretek, ha kellemes, én szenvedek, ha érdemes. SZERETLEK!

Lehet, hogy még nem nagyon ismersz, és nem is nagyon szeretsz, de egyben bíztos lehetsz: rengeteget vesztessz, ha engem eleresztessz!

Csodák voltak, melyek elmúltak, de az érzések, ha egy kicsit is emberiek, sohasem hazudnak!

Az ember egy porszem, egy felelőtlen senki, mégis milyen nehéz embernek lenni.

Ha valaki szeret, könnyebb az élet, Ha valaki szeret, van miért élned!

Féltelek! Ha tehetném, vigyáznám minden léptedet! Vigyáznék rád, mint egy angyal. Hisz te vagy az, ki már akkor hiányzik, mikor ébred a hajnal.

Szeretnék boldog lenni,kezedet fogva mindennek örülni. Örülni neked, a holnapnak, a mának és éreztetni Veled, hogy mennyire IMÁDLAK!

Szeretlek Téged mint éj a holdsugarat, mint virágos napot az alkonyat, mint sivatagi vándor a harmatot. Úgy szeretlek én!

Az élet remény, küzdelem, bukás, sírig tartó versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni, ez az élet!

Ha este felnézel az égre, gondolj egy lány szerető szívére. S ne gondold, hogy meg fog csalni, hisz képes lenne Érted MEGHALNI!!!!

Amit irántad érzek szavakkal nem tudom kifejezni, mert a magyar nyelv nem tartalmaz annyi jót és szépet! SZERETLEK

Valakit szeretni, annyit jelent: mint egyedül gyönyörködni oly csodában, amely mindenki más számára láthatatlan!

Ha lemegy a nap, és feljön a hold, valaki a távolból RÁD gondol! Vágyakozva nézi a csillagos eget, reméli, hogy ÖRÖKRE VELED LEHET!

Ha az óceán tinta lenne, az égbolt pedig papír és az összes madár tollával írhatnék, akkor se tudnám leírni mennyire szeretlek!

Addig vagy Boldog, míg van aki Szeret, a bajban megfogja a kezed. S milyen fontos is Neked, csak akkor tudod meg, ha már nincs Veled!

Csak, mert valaki nem úgy szeret Téged, ahogy Te szeretnéd, az még nem azt jelenti, hogy nem szeret Téged szive minden szeretetével.

A "szeretlek" szót csak annak mondd kit igazán szeretsz, ne tedd boldogtalanná azt, kit boldoggá nem tehetsz.

Soha ne felejts el mosolyogni, még akkor sem, ha szomorú vagy, mert lehet, hogy valaki beleszeret a mosolyodba!

Látom, az eszed már nem szeret, de a szívedbe beégettem a nevemet. Lehet eső, lehet sár, csak a szívedre hallgass, kicsi virágszál!

A szerelem az a parányi édesség, amit az ég csöppent az élet serlegébe, hogy annak keserű ízét elviselhetővé tegye!

Aki szeret, az sose feled. Aki feled, az sose szeret. Aki szeret és mégis feled, az nem tudja, hogy mi a szeretet.

Ha minden álmunk valóra válna,akkor elveszítenénk a legnagyobb kincsünket ,az álmunkat!!!

Te vagy az életem, Te vagy a halálom, Te vagy az örömöm,Te vagy a bánatom.Te vagy az árnyék, Te vagy minden amire csak vágynék!!!

Rég lappang egy gondolat a fejemben, aprócska dobbanás itt benn a szívemben.

Mondani nehéz mégis megteszem, mert érezned kell: nagyon szeretlek!

Ha tudnád hányszor gondolok rád, s hányszor töltöm ébren az éjszakát, s hány könny szökik szememre érted, s mindez azért van, mert SZERETLEK TÉGED!

Mit ér a nap, ha nem süt melegen? Mit ér a szív, ha nincs benne szerelem? Mit ér az éj, ha nincsenek csillagok? És mit érek én, ha a Tied nem vagyok?

" Miért múlik el minden, ami szép. Miért fáj a szívünk az elmúlt tegnapért. Miért nem lehet örökös a ma. Akkor nem kellene elválni soha."

Szíved egy cella, melynek én vagyok a rabja .Nem tudok szabadulni, de nem is akarok, mert a szíved rabjának lenni csodás dolog.

Halkan kopog az eső az ablakon, bár lenne minden cseppje csókod ajkamon. Dörög, villámlik, háborog az ég, nem tudom meddig bírom nélküled még.

Ha vörös rózsa lennék, soha sem szúrnék. Virágomal elkápráztatnálak ,illatommal elszédítenélek, hogy mindig szeressél !!!

Azt tanultam, hogy egy nap 24 óra, egy óra 60 perc. De azt nem tudtam, hogy egy másodperc nélküled maga az örökkévalóság! SZERETLEK

Borongós reggelen is te vagy a szerelmem. Szürke árnyak közt is te vagy az életem. Halld meg hát az énekem: SZERETLEK KEDVESEM!

Amikor lehunyod két szép szemed, amikor párnádra hajtod fejed, amikor gondod holnapra hagyod, amikor álmodsz én veled vagyok!

"Az az ember, akit bennem szeretsz, természetesen jobb nálam: én nem vagyok ilyen. De Te szeress és én majd igyekszem, hogy jobb legyek önmagamnál."

Az együtt töltött perceinkből Legyenek órák,majd napok.Napjainkból hosszú hónapok.S az örökkévalóság tarson addig,Amíg Veled vagyok.

Ha még érzed a virág illatát,ha még hallod a csalogány dallamát,ha sírni tudsz azértt kit igazán szeretsz,megtudod,hogy mi az a nagy Szerelem!

Hiányod megszokni nem tudom, úgy fáj hogy Te ott, én meg itt vagyok.Érintésed mindenért kárpótolna,s csókjaid....tudom maga a mennyország volna.

Mutatsd ki mennyire érzed azt amit én,Mutatsd meg mennyire szeretsz úgy mint én.Ha elfogadsz ilyennek,amilyen vagyok,szerelmünk örökké virágozni fog.

100 virág közül a legszebb az enyém,féltve őrzöm szívem rejteként.Ebből a virágból a boldogság fakad,s tudd,ez a virág pedig TE vagy!

Elválni könnyű, de feledni nehéz, a szív a múltba 1000szer visszanéz.Lehet, hogy könny nélkül búcsúzunk, de mégis sírunk, ha ismét találkozunk.

Ha éjszakákon gyötör a bánat,fájo könny áztatja hofehér párnádat,bizzál abban,ki Téged szeret,meglátod elmegy hozzád,s letörli fájó könnyeidet!

Van 1 szó,mit úgy hívnak:REMÉNY.Ha vigyázol rá örökké benned él.Ha szívedbe zárod,azt ki fontos neked,egy napon CSAK A TIÉD LEHET!

Nézz ki az ablakon, felhőtlen az ég. A vágyaim szállnak feléd. Arra gondolok, most milyen jó lenne Veled, és vajon most hiányzom-e Neked?

Ha szeretsz, olyat szeress, ki téged viszont szeret, mert tőbbet ér egy baráti kézfogás, mint száz hazug szerelmi vallomás!