Csak ez vagyok neked.

Nem vagyok más számodra, már csak egy távoli emlék.

Ködbe vesződő, halovány, kopott, megsárgult fénykép.

Csendes víztükör felett vagyok hajnali áttetsző pára.

Félve, csendben élek, megremegve a reggeli napsugárra.

Játszik velem a gyenge hajnali szellő, csendben cirógat.

Lágyan felkap, tovaröpít, bejárok messzi, távoli tájakat.

Törékeny létem oly csodaszép, de nem más, csak emlék.

Reggeli nap, mi a varázst megtöri, és egy álom foszlik szét.

Így múlok én is el szívedből, csak halovány emlék leszek.

Áttetsző pára, visszhang, repülő gondolat, mi elveszett.

Gyertya, mi csak haloványan ég, megrebbenve a szélben.

Gyenge fénye, örökre belevesződve a reggeli fénybe.

Napkeltével meghalok és tovatűnök életedből végleg.

Nem búsulok, hiszen így szívedben lesz hely a fénynek.

A fénynek, mi boldogságot hoz végre lázadó lelkednek.

Csak egy szál gyertya, mit minden májusba tőled kérek.

Vissza. Készítette: Wolfy