Ha a vízre nézek? Téged látlak.
Mintha szemedbe néznék, elönt a bánat.
Rettegek a mélységtől, mégis vágyom,
Mert tudom, csak ott szűnne meg magányom.
Feledném gondom, csak néznék szemedbe,
Hagynám hogy tüze beégjen lelkembe.
S tovább szítsa ott a szerelem lángját,
Mely remélem meglelé szívedben párját
Szemedben mélységes tengerek
Beléjük nézek és elveszek...
Szemedben ragyogó csillagok
Szépséged rajtuk is túlragyog.
Szemedben keserű emlékek
Szemedbe nézek és nem félek.
Szemedben lelkedet keresem
A szemedben benne vagy, kedvesem
Úgy érzem, senki nem szeret,
úgy érzem, életem értelmetlen lett.
Az ég ugyanúgy ragyog,
az életem beárnyékolódott.
Nem érzem a szeretetet,
melyet el nem nyerhetek.
A nap ugyanúgy süt,
az élet levelet küld.
Azt írja benne,
bárcsak végezhetne,
elvégezné dolgát,
s nem hagyná semmi nyomát.
Életemnek nyoma sem lesz többé,
talán úgy lesz helyes,
nem szenvedek örökké.
Elleszek én a föld alatt
,
s többé senki sem bolygat.
Elég hát egy pillanat,
Az út, melyen a szív halad
Ezerfelé szétszakad..
.
Boldogságod halálához
Elég hát egy pillanat.
Elillanó pillanat,
vágy, vidámság szétszalad,
Üres elme, könny marad...
S észrevétlen tovatunik,
Elillan a pillanat.
Sok régi szép pillanat,
Képük egyre távolabb
Megfakulnak... Mi marad?
Hová lesz a
Sok régi szép pillanat?
Lesz fájdalmas pillanat.
ÚGy érzed a szív szakad.
Életed tovább halad.
De a fájdalmas pillanat
Megmarad.
Kezemkezednélkülmintreggelharmat
nélkülArcom arcod nélkül,mint virág
illat nélkülÜresvagyoknélküledmint
víznélkülatengerek
Van egy lány, akiért mindent megtennék.
Érte a világ végére is elmennék.
Aki a szívemet virágba borította,
És utána a menyországba jutatta.
Akit önző módon megbántottam.
Késöbb jöttem csak rá mit is csináltam.
Elküldött és azt mondta örökre vége!
Szívemből a virágok eltüntek véle.
Szívem sötét zárka mélyébe zárta,
De tudom a kulcs most is ott van nála.
Reménykedek, hogy az ajtó még kinyílik.
És sajnos már minden csak rajta múlik.
Vajon tud még hinni nekem? Nem tudom.
Még most is csak ebben bizakodom.
Most épp ezt az írást olvassa mellettem,
Talán látja a könnycseppet a szememben.
Szeretem Őt, ahogyan soha senkit még,
Nem éreztem ilyet már nagyon, nagyon rég.
Nélküle? Sodródok, mint üres papírhajó,
Ha megtalálna és felemelne az volna jó.
Dönthet úgy is, hogy többé nem látom,
Bár az lenne a legszörnyűbb a világon.
S jobb, ha tudod ez a lány Te lennél,
Bízz bennem, szeretnélek, ha engednéd!
A szerelem? Mint izzó parázs.
Ha olajat öntesz rá, fellángol.
Fémet is megolvasztó tűzvarázs.
Csalódás, mi utána jön?
Még a fáklya tüzét is eloltja
,
Mint égből származó vízözön.
Remény? Csak parázs a tűz után,
Mely ízzik mind-mind tovább.
Remény, hogy lángolhat újra tán
Kegyetlen fájdalom kínozza lelkemet,
Pedig csak egy bűnöm van;
Szeretlek Tégedet.
Érzéseimet, ha előtted feltárhatnám,
Lelkem titkait veled megoszthatnám,
Boldog lennél velem.
De a sors mást rendelt minékünk,
A másik életéből hamar kilépünk,
Viszonzatlan szerelem.
Vigasztalást nincs hol keresnem,
Nélküled üres lett az életem,
Elveszett lelkemet keresem.
Rád még sok szép kaland vár,
Nekem mindez csak álom már,
Szomorúan ébredek.
Rossz álom volt csupán?
Nem is álom volt talán?!
Fájó érzelem.
Ébredek, magamban;
Egyedül maradtam.
Ez a halál?!
Mikor a nap lemegy
Akkor hazamegyek
és elalszom az ágyamon
Szerelem után vágyakozom.
Mikor a Nap lemegy
Sok gondomban elmélyedek
Nem tudom mit tegyek
Mit kéne egyáltalán tennem
Mikor a Nap lemegy
Kezed a kezemben
Együtt nézzük a csillagokat
keressük a csillagunkat
Mikor a Nap lemegy
Rajtad jár az eszem
Megleslek a szobámbol
Látlak az udvar porátol
Mikor a Nap lemegy
öledből felkelek
Csak rád gondolok
a szerelmünkre gondolok
a Szerelem csodát tesz...
A szerelem csodát tesz
Olyan csodát,mely az eszet elveszejti
Tündérálom a szerelmessel
együtt lenni a szerelmemmel
Ó,csak látnálak már!
Vágyakozom már Rád!
Súgd fülembe szerelmetes szavad!
A szívem a szerelemtől megszakad!
Ó,csak hallanám hangod!
Csak látnám az arcod!
Szívem ellágyulna!
Szerelemtől fellángolna.
Csak egyszer megölelnél!
CSak egyszer megcsókolnál!
SZívemben örök heget
Hagysz most egy sebet.
De a remény nem vész el
Hisz itt a Nyár és nem visz el!
Az élet megy tovább
Kanyaringósan tovább.
Szeretnék a közeledben lenni,
Titkos arany szíved megfejteni.
Lennék gomb a nadrágodon,
Vagy pihe-puha porszem a válladon.
Lennék hűvös takaró, mely cirógat Téged,
Vagy párna, melyen lágyan pihen fejed.
Lennék köves út amin jársz,
Lennék szemedben tüzes lobogás,
Vagy tested ölelő vízben a csobogás.
Lennék lelkedben az érzelem,
Szívedben el nem fogyó szerelem.
Lennék bármi, ami közel visz hozzád,
Sokszáz éve, hogy itt várok Rád.
Köszönöm Neked a felhőtlen eget.
Köszönöm Neked a boldog könnyeket.
Köszönöm Neked a nap sugarát,
Köszönöm Neked a szél sóhaját.
Köszönöm Neked, hogy zöldell a rét.
Köszönöm Neked, hogy szívem Tiéd.
Köszönöm Neked, hogy szárnyalhatok
Köszönöm Neked a pillanatot.
S majd, ha mindezt már
megköszöntem Neked,
hát kezdem újból és
köszönöm majd, hogy Veled élhetek!
Aki keveset gondolkodik, az sokat téved."
"Semmiféle dolgot nem lehet sem
szeretni sem gyűlölni,
amíg meg nem
ismertük."
"A legnagyobb szerencsétlenség az,
amikor az elmélet túlszárnyalja a
gyakorlatot."
Semmit nem lehet megtanítani egy embernek.
Csak segíteni abban,
hogy rátaláljon önmagán belülMég
a boldog ember is
ha hirtelen megpillant
valamit vagy emberi hang érinti
és szíve megtelik olyan vággyal
melyet maga sem ismer
bizonyára elérhetetlen helyre
emlékezik ilyenkor vissza
és alakokra melyeket szeretett
egy előző életben
Sose hagyjuk, hogy az erkölcsi
érzékünk utunkba álljon, amikor
helyesen akarunk cselekedni
Örültem, hogyha látlak
S még ma is néha megkívánlak
Hazudnék ha szeretnélek
mert csak a vágyak élnek
kettévágja a lelkeinket
összekötő láthatatlan fonalat
szívemet dermeszti hideg szavad
A szél
Szomorú a szél, mert nem simogathat
Szomorú a szél, mert nem viszi illatod
Szomorú a szél, mert nem búvik hajadba
Szomorú a szél, mert nem hallja a hangod.
Szomorú a szél, mert nem tudja hol vagy
Kereng, tekereg, jajongva keresgél
Hiába. Nem talál.
Nem vagy. Elmentél.
Elküldöm szelet, hozza vissza bőröd
Hozza vissza hangod, bánatod, örömöd
Elküldöm a szelet, hozza illatodat
Hozza vissza hajad, magadat, magadat
Akkor kivirul a virág
Akkor kivirul a világ
Akkor kivirulok én is
Akkor kivirul a szél is
Már nem szomorú a szél, bőröd simogatja
Borzolja hajadat, érzi illatodat,
Hallja édes hangod, és kacag, és kacag
Veled, s velem kacag
ó ha lennél
Kár
Kedves varjúm Károly,
Lekárog a fáról.
Őszinte és fekete,
Mint a néger gyereke.
Nem kell neki semmi más,
Csak a finom főtt tojás.
S ahogy telik a gyomra,
Úgy javul a modora.
Felrepül a birsalmára,
Ez már elég majdnem mára.
Félszemmel az eget lesi,
Tán a társait keresi.
Jönnek azok, s hívják talán,
De biz' nem felel a komám.
Átrepül a meggyfára,
Egy vitamin kúrára.
<
Majd amikor gyomra kordul,
Szava harsány "kár"-ra fordult.
Libben, károg, s nem hagyja,
Míg adagját nem kapja.
Eszi, iszik, alszik, ürül,
Vele az én szívem derül.
Tanítgatom, s tanítgat,
A ma fontos, nem holnap.