Álom őrző
Csak ülök itt az éjben, s őrzöm álmát, ahogy alszik szépen,
Forgolódik, nem találja a helyét, mintha keresne valamit, vagy talán engem?
De olyan jó itt ülni a sötétben, s nézni, ahogy a lehunyt pillái mögött álmodik,
Millió gondolat fut végig rajtam, mi lenne, ha mellé bújnék gyorsan,
Akkor megvonnám magamtól a képet, amit szívembe zárok, amíg élek,
Kicsiny kezével a párnámat érinti, a gyönyörű barna haja feje alatt fekszik,
Szétterítve mintha egy erdő lenne, amit madártávlatból szemügyre veszek,
Az édes apró szuszogása, ami megtöri a csendet s betölti a szobámban a teret.
Arca, teste, keble, ezek azok, amik most egy karnyújtásra vannak tőlem,
Nem messzi kilométerekre, de most mégse az érintésük, amire vágyok,
Hanem, hogy itt üljek s nézem, ahogy az én ágyamban fekszik s álmodik,
Egyszer, egyszer felnéz mikor hangosan, írok s int nekem, s tovább fordul,
Egy egész éjen át el tudnám nézni, ahogy alszik, s talán velem álmodik,
Végig nézni, ahogy reggel a nap első sugara végig fut testén, s mikor a szeméhez ér felkelti,
De most még a hold, ami beragyog rá az ablakon, s a csillagok védő sugarat fonnak köré.
Annyira szép! A szavak jönnének, de róla nem tudom többet írni,
Elgondolkodtató, bennem a szívem megdobbantó, érzést kiváltó,
De sajnos szóval ezt tovább nem adható, ez bennem van, s érzem,
De amit látok, az felér bármilyen festménnyel, vagy tájképpel.
A válla gyönyörű íve, ami kilátszik a takaróból, mintha egy virág szirom lenne,
Az édes nyaka, csókra vágyik, vagy vad búja harapásra, amit most megvonok tőle,
A pisze óra, amin az éltető levegőt szívja magába, ami végig fut testében, s felém indul,
Én bátram-beszippantóm, mert ami Ő az számomra minden, az éltető levegőt is tőle nyerem.
Tiszta szívemből szeretem, mert Ő az aki velem van éjjel és nappal,
Álmaimban, s az utcán ott dobog szívemben, s mikor lehunyom szemem éppen felém lépdel,
Most egész éjjel őrzöm álmát, mert erre vágyom lelkemben, és arra, hogy soha ne érjen véget...
|